Beültünk a barátnőmmel kávézni a kedvenc helyünkre. Régen találkoztunk már, és egy főiskolára jártunk. A rendőrtiszti összehozza az embereket, annyi edzésre jártunk együtt, szinte elképesztő volt a megterhelés, amit a testünk kibírt, a végére nagyjából egy közös testté váltunk, együtt izzadtunk, megosztottuk a testnedveinket, csodálatos volt. Igazából nem, de nem nagyon volt más választásunk, mint együttműködni, ez egy kikényszerített szimbiózis volt. Annak ellenére, hogy a barátságunk tényleg egyfajta kényszer hatása alatt született, elég jól kijöttünk egymással a felsőoktatási intézmény kínzó tapasztalata után is.
Ilyenkor általában megbeszéltük a tapasztalatainkat, amelyek összegyűltek az alatt az egy-két hónap alatt, míg nem beszéltünk. Minden hónap hetedik napján találkoztunk, ez afféle varázsszám, vagy varázsnap volt nekünk, mert hetedikén voltak a legnehezebb, legbuktatósabb vizsgáink főiskolai pályafutásunk alatt. Meg persze nosztalgiáztunk. Ilona elmesélte, hogy annak idején, míg közös iskolánkba jártunk, egyszer apukája hozta föl a városba vidékről autóval. Tudni kell, hogy egyikőjük sem értett a kocsikhoz, az út meg hosszú Pécsről. Néha félelmetes volt, féltek attól, hogy lerobbannak mondjuk. Szóval összezárva csevegtek fiúkról, rosszul sikerült süteményekről a kollégiumban, hajszőkítésről, az órai edzésekről István bácsi nem mert kérdezni, nagyon féltette a férfiasságát a választól. Hogy biztos olyan feladatokat csinálunk, amelyeket ő nemhogy most, de annak idején sem tudott volna elvégezni. Mindenesetre ők elég jókat tudtak beszélgetni ezeken az utazásokon, arra viszont egyikük sem számított, hogy az autógumi lesz a fő téma egy bizonyos idő elteltével, elmúltával.
Ilonka mindig összerezzent, ha az autó egy kicsit megugrott, nem szeretett volna lerobbanni az autópályán, az út szélén. Apukája ekkor elkezdte győzködni arról, hogy ennek a kocsinak semmi baja, most volt szervizben, nem túl rég, nincsen semmi baja, ráadásul az autógumi is kicseréltetett. Erre kérdezett rá Ilona, hogy milyen csere történt már úgy mégis. Apuka meg elmesélte, hogy a gumidiszkont.hu oldalán talált remek ajánlatokat, 900 forintos szállítási költséggel, kilenc átviteli ponton át lehet venni egyébként a gumikat, ráadásul ő nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy magyar termékeket vásároljon, és a gumidiszkont 100%-ban magyar. Amitől meg aztán pláne lenyűgöződött, hogy harmincezer gumi közül lehetett választani. Elég menők, nem?
Aztán elmondta azt is, hogy borzasztóan elégedett, mert rengeteg egyéb hasznos infót tanult az autógumikról. A tárolásukról, például, hogy hűvös, száraz helyen kell őket tárolni, hogy vigyázni kell a nyomásra, és a kerékcsavarokat ellenőrizni kell, meg néha meghúzni. A garanciális feltételeket is megosztották részletesen az oldalon. Összességében nem csak az autógumi minőségével volt elégedett, hanem azzal is, ahogyan felépítették a weboldalt. Azt mondta, egy ilyen igényes, tiszta, könnyedén kezelhető oldalon bármit sokkal szívesebben intéz az ember.
Már a második kávénkat ittuk, de Ilonka még mindig az autógumiról beszélt. Nagyon belemélyedt, úgy tűnt, szinte belebolondult az apukájától megismert gumiba, azt mondta, azóta csak az oldalt olvasgatja, és egészen kiművelte már magát a témából. A világló részletek, amelyek a gumi abroncsába íródtak, teljes mértékben lenyűgözték. Már megrendelte a sajátját is, legközelebb megmutatja!
A következő hónapban, amikor találkoztunk, már föl voltak szerelve a gumik. Tényleg elég jól néztek ki, ő kiráncigált engem kedvenc kávézónkból, hogy közelebbről is szemléljem meg a dolgot. Közelről is jól nézett ki, egészen más kinézetet varázsolt az autónak a gumidiszkont.hu oldaláról rendelt abroncsgarnitúra. Meggyőzött arról, hogy én is rendeljek magamnak, a minőség fontos, meg az is, hogy menőnek és cukinak nézzen ki az autóm. Szóval boldogan hallgattam rá és az apukájára végül.
Azóta is nagyon hálás vagyok neki, hogy beavatott ebbe a rejtélyes világba, az autókéba.