Csapatépítőnek egy kicsit pörgősebb kell a kávénál

Soha nem értettem, hogy a kávéreklámok miért olyan lassúak. Mármint persze, értem én, hogy a harmóniával, a hangulatos kávézás szertartásos élményével lehet a legjobban eladni ezt a terméket (hiszen én is pont ezt csinálom egy török kávézó tulajdonosaként), de vajon miért ez a kép alakult ki egyébként az emberek fejében? Mert lássuk be: a kávézó emberek legnagyobb százalékánál a kávé a reggeli felpörgetésről szól, nem pedig a törökülésben iszogatásról.

Hogy honnan jött ez? Hát onnan, hogy nemrég hasonló beszélgetésbe keveredtem a saját alkalmazottjaimról, ugyanis régóta rágják már a fülemet, hogy el kéne mennünk egy jó kis csapatépítőre. Én egyből felvetettem, hogy miért nem maradunk itt egyik délután, zárjuk be a boltot, és csapunk egy saját kis kávézós csapatépítő bulit? Hát, nem volt osztatlan sikere az ötletnek, és utólag én is belátom, hogy miért.

Egyrészt: senki nem akar a saját munkahelyén csapatépítőzni. Senki nem akar épp ott kikapcsolódni, ahol amúgy is a napjai legnagyobb részét tölti. Ezen kívül pedig csapatépítő programok tekintetében sem állunk a legjobban ezen a helyszínen.

Másrészt: a kávézásnál valami pörgősebbre lenne szükség – na és pont ebből született az a gondolatmenet is, amit az előbb felvetettem. Erre azt mondtam, ha pörgősebb csapatépítő programok kellenek nekik, akkor meg is kapják: elmegyünk evezni a Balatonra!

Persze nem a kisujjamból szoptam ki ezt az ötletet. Kutattam egy kicsit az interneten, mire rátaláltam a Balaton PRO oldalára, ahol kiváló csapatépítő programok közül tudunk választani. Én eldöntöttem, hogy evezni fogunk – az majd megmozgatja őket egy kicsit, és nem mondhatják, hogy nem volt elég pörgős a buli! A legjobb, hogy nem is igazán számítanak rá. Egy szép augusztusi hétvégén fogom azzal kezdeni a napot, hogy mikor reggel fél hétre megérkeznek, egyből terelem is be őket a buszba, és indulunk Siófokra. Alig várom, hogy lássam az arcukat!

Balaton part, napsütés, nyár, közös hajókázás és evezés: biztos vagyok benne, hogy ilyen csapatépítő programokra azért nem számítanak! A Balaton Pro-ban egyébként teljesen megbízok, hogy felejthetetlen élményeket garantál nekünk, mert van egy barátom, aki szintén hozzájuk szervezte a legénybúcsúját, és az ő részéről sem volt panasz ezzel kapcsolatban. Ha osztatlan lesz a siker, akkor jövő évben is ide szervezzük a csapatépítő programunkat, de akkor már lehet, hogy vitorlázni fogunk majd.