Gyökérkezelés után ismét élvezhetem a finom kávét

Hatalmas kávérajongó vagyok. Reggelente nem is azért iszom kávét, hogy felébredjek, inkább csak placebóból és az íze miatt. Nekem ez egy szertartás, szinte nem is a koffein az, ami felébreszt, hanem maga a kávé aromája és illata. Érzem, ahogy feltölt energiával ez a kesernyés-édes nedű és egyből motiváltabb vagyok elkezdeni a napot. Az egyik barátnőm egy újhullámos kávézóban dolgozik, ahol a termelők a termőföld ph-értékétől kezdve a kávébab pörkölésétől a főzéskor hozzáadott víz minőségéig mindenre fokozottan odafigyelnek. Ettől a kávénak nem lesz keserű, égett íze, mint az agyonpörkölt, legtöbb helyen kapható kávénak. Így nem is kell bele sem cukor, sem tej, hogy iható legyen a fekete ital. Amikor először ittam ilyet, egy új világ nyílt meg előttem, azonnal rákattantam.

Az elmúlt pár hétben azonban sajnos megkeserítette még a kávézási “szertartásaimat” is az, hogy az egyik fogam, amit pár éve betömtek, gyakran nagyon megfájdul. Főleg a meleg italoknál hasít bele az éles fájdalom az ínyembe. Természetesen, ahogy a legtöbb ember, én is utálok fogorvoshoz járni, úgyhogy addig húztam-halasztottam a dolgot, ameddig már elviselhetetlenné vált a fájdalom, ugyanis az utolsó pillanatig abban reménykedtem, hogy a fájdalom egyszer csak magától megszűnik. Ez azonban sajnos nem következett be, úgyhogy kénytelen voltam fogorvos után nézni. A régihez nem akartam visszamenni, mert sosem volt annyira szimpatikus. Egy ideje már magánorvosokhoz járok, mert sokkal hamarabb kapok időpontot és egy sokkal kellemesebb, megnyugtatóbb közeg vesz körül a rendelőben.

Az egyik ismerősöm javasolta, hogy keressek az interneten fogászatot, mert ő ott talált rá az új fogorvosára, aki egy nagyon színvonalas budapesti fogászatnál dolgozik. Én is nagyon hamar rábukkantam erre a fogászatra és már az oldal alapján is szimpatikus lett. Nagyon jó stílusban mutatkoznak be és mutatják be az egyes kezelések menetét, minden lépés indoklását és a kezelést követő teendőket, hogy a páciens megnyugodjon az információk birtokában. Az egyik ismerősömnek is hasonló tünetei voltak, mint nekem, és nála végül nem történt foghúzás, hanem gyökérkezeléssel mentették meg a beteg fogat.

Annak reményében, hogy nálam sem lesz szükség a foghúzásra, el is olvastam a gyökérkezelésről szóló cikket, amit az oldalon találtam. Az tetszett meg nagyon ebben a honlapban, hogy egészen a fog anatómiájától kezdve leírnak egyes fogbetegségeket és azok kezelését, így az abszolút laikus páciensek is tisztában lehetnek vele és megérthetik ezeknek a menetét. A cikkből megtudtam, hogy egy idő után már nem lehet további töméssel kezelni a fogat, ekkor merül fel a gyökérkezelés lehetősége. Ez egy több lépéses folyamat lesz, többször is vissza kell látogatni a fogorvoshoz. Először megnyitják a fogat és kitisztítják, majd gyógyszerrel betömik. A következő alkalommal történik a kézi vagy gép tűkkel való gyökérkezelés. Eközben a reszelés alatt a fogat többször át kell mosni, ehhez kellemetlen ízű, de hatékony oldatokat használnak, amilyen például a Neomagnol is.

A Neomagnol oldatról egyébként már hallottam, a nagymamám például ilyen oldatban tisztítja a műfogsorát. Szokták még javasolni afta esetén is, hogy Neomagnol oldattal öblögessünk. Ezen kívül használható többek között gyümölcsök, konyhai eszközök, műanyag gyermekjátékok és ivóvíz fertőtlenítésére is. Az átmosás után kiszárítják a gyökércsatornákat, mielőtt betömik a gyökértömő paszta és a guttapercha nevű anyag kombinációjával. A fogat ezt követően lezárják egy végleges töméssel vagy koronával. Hosszú távon azonban mindenképp javasolt lesz a korona.

A “Munkatársaink” menüpontnál megnéztem, hogy kik dolgoznak a fogászaton fogorvosként. Kiválasztottam a legszimpatikusabb hölgyet, majd az időpont-foglaló menüre mentem. Kiválasztottam egy időpontot, amikor nekem alkalmas elmenni a rendelőbe, mert ez a fogászat a páciensekhez alkalmazkodik, az ők érdekeit tartja szem előtt. A rendelőbe érve meg is szűnt az idegességem, egyáltalán nem az a büdös, rideg rendelő volt, mint amilyeneket eddig tapasztaltam. Az orvos nagyon kedves volt és abszolút precízen és fájdalommentesen járt el. Valóban gyökérkezelésre volt szükség, így a foghúzást egyelőre szerencsére megúsztam, és még a Neomagnol íze sem volt olyan rossz. Mióta itt megcsinálták a fogamat, semmi bajom nincs vele, teljesen megszűnt a fájdalom. Megköszöntem az ismerősömnek, hogy ezt a rendelőt ajánlotta. Most már ismét tudom élvezni a reggeli kávémat.