Nemrég a kedvenc török kávézónkban ücsörögtünk egy barátnőmmel, Klárival, és éppen azon sajnálkoztunk, hogy milyen sanyarú a szinglik sorsa, amikor betoppant egy igazán tuti pasi. Sosem láttuk még a környéken, pedig biztosan kiszúrtuk volna korábban is, ha rendszeres vendég lenne. Bukósisak volt a kezében, és a legszebb motoros csizmát viselte, amit valaha láttam, pedig láttam már jó néhányat, a bátyámon meg a barátain.
Klári látta rajtam, hogy mennyire tetszik a srác, nem hiába a legjobb barátnőm, ismer, mint a rossz pénzt. Bátorított, hogy menjek oda hozzá beszélgetést kezdeményezni. Addig piszkált ezzel, amíg végül összeszedtem a bátorságom, és megtettem.
Megkérdeztem tőle, hol vette a motoros csizmáját, mert nagyon tetszik. Rögtön földerült az arca, látszott, hogy beletrafáltam a témába, egy ízig-vérig motorossal akadt dolgom. Elkezdett magyarázni az üzletről, ahol vette, mondta, hogyha én is motorozom, akkor biztosan ismerem. Ekkor aztán el kellett ismernem, hogy motoron mindig csak valaki mögött, utasként ülök, és a valaki általában a bátyám. A boltot sem ismerem, amiről beszélt. Ekkor aztán nagyon készségesen megmutatta a honlapot, ahol a csizma fellelhető. Megköszöntem, mondtam, hogy mindenképpen ajánlom a bátyámnak, lehet, hogy ő sem ismeri. Ezek után úgy éreztem, hogy eljött a pillanat, hogy lelépjek, mert nem akartam nyomulni. Szomorúan konstatáltam, hogy ez maximum egy jó beszélgetés lehetett, és most el kell engednem a dolgot. Már épp indultam vissza Klárihoz, mikor a srác megkérdezte, hogy nem ülhet-e át az asztalunkhoz.
Végül még vagy két órát beszélgettünk, Klári közben lelépett, persze amint elment, kaptam tőle egy sms-t, amiben nyomatékosan megkért, hogy tájékoztassam a fejleményekről.
Ricsivel (mint kiderült így hívják) telefonszámot cseréltünk, és már éppen indulni akartunk, amikor befutott a bátyám. Tudta, hogy a kávézóban lesz programom, és útba esett neki a hely, ezért gondolta benéz, hátha ott leszek még. Bálint, a tesóm, amint meglátta Ricsi motoros csizmáját, elveszett. És elvesztem számára én is, innentől kezdve nem létezett számára más, csak Ricsi és a csodás csizma. Fél perc sem kellett és összehaverkodtak, meg is beszélték, hogy másnap együtt elmennek a motoros boltba, ahol Ricsi a lábbelit vette. Már kezdtem megsértődni, hogy Bálint lecsapja a kezemről a srácot, hiszen ő pár perc alatt kieszközölt egy másnapi „randit”, ami nekem két óra alatt sem sikerült. De aztán észrevette magát, és tett egy olyan javaslatot, hogy a motoros bolt meglátogatása után menjünk el hárman vacsorázni. Ez az ötlet már nekem is tetszett.
Persze egész este azon tanakodtam, hogy mit vegyek fel.
Másnap aztán, mikor találkoztunk az étterem előtt, már Bálint is ugyanolyan motoros csizmát viselt, mint Ricsi. Be nem állt a szája, végig a boltról áradozott, meg arról, hogy milyen túrákat csinálnak majd közösen Ricsivel, meg a haverjaikkal. Mi tagadás, eléggé untam már a témát. Aztán még a desszert előtt Bálintnak el kellett mennie. Mai napig nem tudom, hogy kitalált valós indoka volt a távozásra, de mindegy is.
Mi Ricsivel még jó darabig maradtunk és beszélgettünk.
Azóta is rendszeresen találkozunk, még csak ismerkedünk, de remélem ő is érzi köztünk a szikrát. Minél többet tudok meg róla, annál jobban tetszik.
Vigyorok, ha arra gondolok, hogy lehetséges, azt meséljük majd a közös gyerekeinknek, hogy egy motoros csizma kapcsán ismerkedtünk meg.