Az anyukám 10 éves korom óta arra készül, hogy nagymama lesz. Ez gyerekkoromban még csak furcsa volt, mostanában már igazán ijesztő tud lenni, ahogyan minden nap elmondja, mennyire itt van már az ideje, hogy szüljek. Nem esik jól ez a presszió, már csak azért sem, mert a leendő gyerekemnek még tudomásom szerint nem találkoztam az apukájával. Pedig ez az aspektus egyáltalán nem elhanyagolható a gyermektervezésnél.
Én korban már felkészültem, és az anyai ösztönöm is kialakult elég hamar szerencsére, de nem vagyok rágörcsölve a dologra. Hiszem, hogy mindennek eljön a maga optimális ideje, és megtörténik, aminek meg kell történnie.
De anyám, ő nagyon fel van pörögve. Folyamatosan vásárolgat, és babaholmikat nézeget. Tegnap például, mikor beültünk kávézni, a „szia” helyett azzal kezdte, hogy én láttam-e, hogy hogy felmentek a babakocsi árak? Köpni-nyelni nem tudtam. Honnan láttam volna? Nem vagyok terhes, nem is tervezem egyelőre, miért nézegetném én a babakocsikat?
De ő csak fújta és fújta, hogy milyen drágák, és még az a szerencse, hogy találkozott a szomszéd Jucival, akinek a lánya most szült, és megmondta, honnan vették a szuperszonikus babakocsijukat. És hogy ezen az internetes oldalon (aminek egy kis cetlire le is íratta a címét) mennyire nagyszerű minőségű babakocsik vannak, és az árak is annyira barátiak, hogy az ész megáll, tiszta szerencse, hogy véletlenül beléjük futott.
Nem tudom, egyelőre mit kezdjek ezzel az információval, de megjegyeztem. Kezdem elfogadni ezt a lelkesedést, és igyekszem arra gondolni, hogy egyszer ez még jól jöhet, ha tényleg élesedik a helyzet. Addig pedig illedelmesen meghallgatom, és bőszen bólogatok, hogy meg ne bántassam.