Tudom, hogy egy kicsit elvetemült vagyok, vagy legalábbis sokan tartanak engem, de én akkor is megrögzötten rajongok a török kultúráért. “De hiszen ebben mi a megrögzöttség? Sokan vannak még ezzel így” – mondhatjátok, és jogos is lenne. De én, miután összegyűjtöttem minden ereklyét, tárgyat, ruhadarabot, zászlót, egyszóval mindent, aminek egy kicsit is köze lehet Törökországhoz, úgy döntöttem, hogy meg fogom látogatni az ország összes török kávézóját, vagy török tematikájú vendéglátóipari egységét (jó, a kebabosokat nem számolom ide, mert akkor valószínűleg egy élet is kevés lenne az összeset meglátogatni…). Én alapvetően egy kis faluban élek Somogy megyében, így a saját kis környékünkön esély sincs arra, hogy találjak ilyet – a legközelebbi Kaposváron van, az Isztambul nevű kocsma. Aztán idővel körbejártam az ország nyugati részének összes ilyen helyét, hiszen a családdal inkább ilyen környékekre szoktunk ellátogatni. Ahol csak lehet, én kipróbáltam a török életérzést, és hiába élünk egy teljesen más jellegű kultúrában, azt kell, hogy mondjam, sok hely kifejezetten megidézte nekem azokat a keleti ízeket, színeket, illatokat, amelyekről mindig is álmodoztam!
Így telt tehát rajongásom első néhány éve, azonban valahogy úgy alakult az életem, hogy valamiért az ország szívébe: a fővárosunkba, Budapestre soha sem sikerült eljutnom. Nem tudom, miért alakult ez így; mindenesetre tudtam, hogy rengeteg kitűnő lehetőséget szalasztok el mindaddig, amíg egyszer nem látogatom meg ezt a hatalmas várost is.
A változás akkor következett be az életemben, amikor nagy szenvedések, küszködések, sírások árán, de végre megszereztem a jogosítványomat. Abban a pillanatban kitárult előttem a világ: realizálódott bennem, hogy oda megyek el, ahová csak akarok (nyilván ésszerű határokon belül…)! Ekkor jutott eszembe az a nagy vágyam, amiről már egy kicsit talán le is mondtam az utóbbi években: felmenni Pestre, bebarangolni, megismerni a várost, és közben természetesen végiglátogatni a főváros összes létező török kávézóját! Gondolataimat tett is követte… vagyis hát csak követte volna, ha nem édesapám nem emlékeztetett rá, hogy ehhez nekem autópályán kell mennem. Ha pedig autópályán kell mennem – fűzte tovább a gondolatot – akkor autópálya matricára is szükség lesz! No hát igen, ez az, amire nem számítottam előtte, még viszonylag rutintalan autósként. Kicsit el is keseredtem, mert valamiért az volt az emlékem, hogy autópálya matricát szerezni bonyolult folyamat, cserébe viszont még borzasztóan drága is. Mondtam is apunak, hogy akkor hagyjuk az egészet, vagy elmegyek inkább majd vonattal valamikor, az biztosan jobban megéri, mint az autópályával szórakozni. Apu azonban felvilágosított, hogy ez egyáltalán nem úgy van, ahogy én azt gondoltam eddig: manapság egy autópálya matrica vásárlás semmi különös dologból nem áll, elég hozzá egy internetes kapcsolattal rendelkező számítógép (vagy akár mobil telefon), és esetleg még egy kényelmes szék 🙂 Egyszóval, interneten is meg lehet vásárolni az autópálya matricát, sőt, elképesztően egyszerű ez a metódus. Elég csak felmenni az autopalyamatrica.hu webes oldalra, és máris könnyedén tudunk navigálni, választani a különböző vásárlási opciók között. Először nem tudtam eldönteni, hogy 10 napos vagy egy hónapos matricát vegyek, mert nagyjából pont a két időpont határára, szóval kb 10-12 napra gondoltam, amíg Budapesten lennék, de mivel sokkal kedvezőbb volt az egy hónapos konstrukció, úgy voltam vele, inkább megveszem azt 4 780 forintért, aztán majd maximum maradok egy kicsit többet a fővárosban 🙂 Szóval ezen előkészületek után, így, hogy tényleg rájöttem, hogy az autópálya matrica vásárlás valóban nem egy ördögtől származó ötlet, már boldogan tudtam belevetni magam az előttem álló nagy izgalmakba.
Szerencsére Budapest rengeteg fantasztikus török tematikájú helyszín található: a Gül baba türbéjén át a honlapunk címét adó Café Kara-ig számos izgalmas helyen fordultam meg, amikor végre elkezdődött a várva várt kéthetes budapesti kiruccanásom. És kedves olvasóim, ma is azt mondhatom: minden pillanata maximálisan megérte! Olyan helyeket fedeztem fel, amikről eddig még csak nem is olvastam, vagy hallottam, pedig elhihetitek nekem, hogy igencsak utánanéztem a témának…! A Kara Caféban pedig – képzeljétek el – összeismerkedtem egy nagyon kedves, jóképű sráccal is, aki a mellettem lévő asztalnál ült, és hát… hogy is mondjam… jól kijöttünk egymással 🙂 Ő is hasonlóan megszállott török-fanatikus, mint én: soha nem gondoltam volna, hogy találok valakit, aki ebben ennyire hasonló hozzám! Ráadásul még az is kiderült, hogy Dávid (mert hogy így hívják) Kaposváron lakik, így könnyen elképzelhető az is, hogy hamarosan bemutatom a szüleimnek is 🙂 Apukám már így is érdeklődött, hogy mégis, ki lehet az, aki így elcsavarta az ő egyetlen lányának a fejét ott a fővárosban…
Egy szó, mint száz: életem legjobb, legmenőbb, legemlékezetesebb nyári kalandja volt ez a két török hét Budapesten! Két héten keresztül a legnagyobb szenvedélyemnek hódolhattam, emellett még meg tudtam azt is, hogyan működik az autópálya matrica vásárlás, és még azt hiszem, hogy szerelmes is lettem… Hát, azt hiszem, soha rosszabb két hetet nem kívánok magamnak, mint ez volt 🙂