A CO2 palackok szerepe a kávézásban

Mi a kapocs a kávézás és a CO2 palackok között?

A kávék szerelmesei lehetnek sok félék. Van, aki csak megissza a napi két, három, esetleg több kávéját, már rutinszerűen. Van, akinek a kávéfogyasztás ünnep, rituálé, vagy nevezhetjük akárminek. Aztán persze vannak azok az emberek, akik szeretnek mindent tudni a kávéval kapcsolatban. Legyen az a származás, erősség, mitől különleges, hogyan állítják elő, vagy éppen csak legyen szó arról, hogy mi a CO2 palackok szerepe a kávézásban.

Saját kávézó, jó érzék, mi kell még?

Legutóbb egy régi ismerősömmel, Emilyvel találkoztam, aki már igazi kávészakértővé fejlesztette magát. Fél éve megnyitotta saját kávézóját, ahol persze nem csak meginni lehet ezeket a különlegességeket. Ha valamelyik ízlik, tudsz vásárolni is belőle. Vehetsz nála kávékülönlegességeket szemes, illetve őrölt változatban is. Ezen felül Emily szeret kísérletezni is. Van, amikor több fajta kávét kever, hogy megtudja, milyen ízvilág alakul ki azokból. Eddig még nem igazán volt rá példa, hogy ne legyen kellemes az eredmény, így mondhatjuk, hogy nagyon jó érzéke van ehhez.

Egy kávéőrült újabb tervei

Amikor legutóbb találkoztunk, elmondta, hogy idővel szeretne majd egy saját pörkölőüzemet nyitni, ahol komolyabban foglalkozhat a kávékkal. Mindenképpen szeretne majd koffeinmentes kávét is készíteni, ha egyszer eljut odáig, mert tudja nagyon jól, milyen rossz az, ha valami miatt nem vihetsz be a szervezetedbe koffeint, a kedvenc italod viszont egy igazi koffeinbomba.

Látogatás egy kávé pörkölőüzemben, és a CO2 palackok jelentősége

Elmesélte, hogy sikerült felvennie egy pörkölőüzemmel a kapcsolatot, ahova tudott kérni egy látogatási időpontot. Szerette volna, ha vele megyek, mert tudja nagyon jól, mennyire szeretem az ilyen érdekességeket. Az a helyzet, hogy ebben nagyon igaza van, és így eszembe sem jutott volna nemet mondani. Már csak azért sem, mert egy kávé pörkölőüzembe szinte lehetetlen bejutni, hatalmas szerencse kell hozzá. Ha semmi közöd nincsen a kávékhoz, akkor gyakorlatilag felejtős, de ha komolyabban benne vagy a témában, akkor is nagyon szerencsés vagy, ha bejutsz egy ilyen helyre.

Azt kevesen tudják, de akad egy pár pörkölőüzem az országban, kisebbek, nagyobbak egyaránt, így szerencsére nem kellett nagyon messzire mennünk. Az ott lévő illatoktól majd megőrültünk, ugyanis már messziről érezhettük a kellemes aromákat. Amikor már nagyban benne voltunk a sűrűjében, és az ott ránk adott fehér köpenyünkben körbejártuk az üzem nagy részét, Emily bátorkodott feltenni a nagy kérdést. Mégpedig azt, hogy mi a helyzet a koffeinmentes kávéval. Szabadkozott, hogy ő ugyan soha nem inna olyat, de tudja nagyon jól, hogy sokaknak csak arra van lehetőségük.

Titkok a kulisszák mögül

Elmondták, hogy amikor még zöld a kávébab, egy különleges eljárással vonják ki belőle a koffeint, amihez szén-dioxid szükséges. Ezen meglepődtünk, nem is gondoltuk volna, hogy egy ilyen alap vegyület szükséges a koffeinmentes kávé előállításához, mi valami sokkal komolyabb dologra gondoltunk. Persze így is komoly, meg nagyon érdekes dolog, de mi ennél bonyolultabb és szinte ismeretlen vegyi anyagokra számítottunk. Megnyugodtunk, hogy ennek a megértéséhez nem kell emelt szintű kémia tudás, így aznap már nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket.

Bár a napunk jelentős részét a kávék között töltöttük, azért rendesen kimerültünk, aznap nem is nagyon emésztgettük ezt a témát. Csak másnap hívott fel Emily, hogy mi lenne, ha egyelőre csak ötletszinten elkezdenénk tervezgetni az üzemét? Úgy voltam vele, hogy végülis, időm, mint a tenger, miért is ne.

A tervek megalapozása

Eleinte csak a formaságokkal foglalkoztunk, mi hogyan nézzen ki, de aztán rájöttünk, hogy ehhez komolyabb tervezés kell. Felvetettem, hogy mi lenne, ha inkább ennek a szén-dioxidos dolognak járnánk utána? Mert oké, ha eljut odáig, hogy meglegyen az üzem, még viszonylag könnyen meg tud mindent szervezni, de az olyan dolgokhoz, amik rendszeresen fogynak, nem árt találni egy megbízható szállítót. Bevallom, gőzön sincs, hogy honnan jött ez a remek ötletem, de most egy igazi géniusznak éreztem magam. Talán abból fakadt ez, hogy soksor hallottam már arról, mekkora gondok tudnak lenni egy-egy beszállítóval.

Persze több olyan alapanyag is kell a kávéhoz, amit rendszeresen pótolni kell, de ha mindenképpen szeretne koffeinmentes kávét, és ő maga akarja előállítani, akkor ahhoz tényleg nagyon fel kell készülnie. Így elkezdtünk az interneten olyan oldalakat keresni, amelyek foglalkoznak ezzel. Többféleképpen is beírtuk a keresőbe, de nem igazán találtunk szimpatikus cégeket.

Végre megtaláltuk a CO2 palackok lelőhelyét!

Végül nem is tudom, hogyan jutottunk el idáig, de addig ragoztuk a dolgokat, míg a CO2 palackok címszó hasznos eredményre vezetett. Persze lehet, hogy csak mi kombináltuk túl már az elején a dolgokat, vagy csak elsiklottunk valami mellett, de a CO2 palackok beírásával megtaláltuk a Gázcseretelep oldalát, amit több helyen is gázpalackfutárként említenek. Bár nekünk a név az már mellékes volt, jobbnak láttuk, ha egyelőre csak tájékozódás szintjén megnézzük, mik a lehetőségek.

Az hamar kiderült az oldalt böngészve, hogy ha esetleg rendelni, vagy érdeklődni szeretnénk, kérhetünk visszahívást. Ezt jó ötletnek tartom, mert ha esetleg valami miatt nem érjük el, éppen foglaltak, nem kell egész nap a telefonra függve várni, hanem amint mód van rá, megkeresnek.

Ezen kívül megtudtuk azt is, hogy ezek a CO2 palackok különböző méretben is kaphatóak. Arra külön felhívják a figyelmet, hogy ha valaki rendel, akkor akkorát rendeljen, amekkora otthon is van neki. Én mondjuk ezt teljesen logikusnak tartom, de ugye nem mindenki szokott gondolkodni, vagy éppen fogalmuk sincs, mit tartanak otthon. Azt nem tudom, mi a helyzet akkor, ha valaki teljesen újonnan szerezne be egy ilyen palackot, de ezen még ráértünk gondolkodni, meg biztosan felvilágosítanak, amikor aktuálissá válik a dolog, és jobban beleássuk magunkat a témába.

A frissen szerzett tudás áldás

Még javában a CO2 palackok tengerében voltunk, amikor Emilyt hívta az apukája. Csak a napi rutin része, hogy beszélnek telefonon, de amikor Emily elmondta, hogy mit csinál, az apukája kérte, hogy dobjuk át a linket, mert az egyik ismerősének most pont CO2 palackokra van szüksége. Azt nem mondta el, hogy miért, mondjuk ezt nekünk nem is kellett tudnunk.

Elküldtük a linket, és úgy álltunk hozzá a dologhoz, hogy ha neki beválik, akkor majd Emily is a Gázcseretelepről fog CO2 palackokat rendelni, amikor elérkezik annak az ideje.

Azt nem tartom fontosnak elmesélni, hogy Emily apukájának az ismerőse hogyan vette fel a céggel a kapcsolatot, az már egy kicsit túl sok információ lenne. Még amikor elküldtük a linket, annyi kérésünk volt, hogy majd ossza meg velünk tapasztalatait. Mivel mégis csak ismeretlenül dobtuk át neki az infót, nem akartuk, hogy esetleg rossz legyen a történet vége.

Minden jó, ha a vége jó

Amikor legközelebb találkoztam Emilyvel mondta, hogy a CO2 palackok beszerzése könnyen ment az apukája ismerősének, és nagyon meg van elégedve. Annyit elmondott, hogy tényleg segítőkészek voltak a Gázcseretelep munkatársai, és egy közösen megbeszélt időpontban szállították le neki a palackokat. Ezt jó volt hallani, mert az internet tele van már mindenhol negatív tapasztalatokkal, panaszokkal, és sok szolgáltató nem is törekszik arra, hogy ez jobb legyen. Pedig ha kedves vagy az ügyfeleiddel, az mindig csak jó dolgokhoz vezethet. Nem csak a népdalok terjedhetnek szájról szájra, hanem egy jó ajánlás is csodákra képes.

Én például kifejezetten örülök, hogy azon a bizonyos napon Emilyvel tartottam, és egy kicsit többet tudhattam meg a kávék világáról. Izgalmasnak éreztem azt is, ahogyan ezután a CO2 palackok világába próbáltunk jobban belemerülni, és érdekes, hasznos információkat szerezni róla. Ahhoz képest, hogy csak egy közös programnak indult, számos pozitív következménye lett már csak a közeli jövőben is. Nagyobb távlatokban pedig lehet még több is.