A kávéutálat az elektromos fűtésekhez vezetett

Mindig is utáltam a kávét, de még a kávé ízt is, így bármennyire is édesszájú vagyok, a kávés csoki az egyetlen, amit nem vagyok hajlandó megenni. Ebből adódóan nekem a kávézós beszélgetések is ki szoktak maradni, ám egyik nap beadtam a derekam a munkahelyemen, és én is a többiekkel tartottam a sarki kávézóba. Persze csak egy forrócsokit kértem és próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, ami nagy bánatomra pont az ottani kávék minőségéről szólt, így legfőképpen csendben ültem és hallgattam.

Olyannyira hidegen hagy a kávék világa, hogy akaratlanul is elkezdtem a szomszéd asztal beszélgetését hallgatni, amihez legalább volt némi közöm, ugyanis a két fickó azt pedzegette, hogy hiába megy a fűtés, nincs elég meleg itt. Tekintve, hogy egyetértettem ezzel a kijelentéssel, „maradtam” ebben a traccspartiban inkább és tovább figyeltem.

Mivel elég sok irodaház található a munkahelyem közvetlen közelében, rengeteg cég alkalmazottja fordul meg a kávézóban. Ez a két pasas is a tipikus üzletelő, prezentáló, irodai dolgozó látszatát keltette, olyanok, akik adnak magukra a szövetnadrágjukban és ingjükben. Ezáltal elhiszi nekik az ember, hogy hitelesek és mondjuk otthon is szem előtt tartják a színvonalat. Ezeknek is köszönhetően sikerült fenntartaniuk a figyelmem, habár a fűtések típusáról kezdtek el beszélgetni, amihez sok közöm nincs azért. Próbálták megfejteni, hogy milyen fűtés mehet itt a kávézóban, de a lényeg a lényeg, arra jutottak, hogy elkéne ide pár elektromos fűtés is, hogy mindig kellemes idő legyen.

Akkor még úgy gondoltam, hogy bármi is legyen az, igazuk van. Szerencsére – a tudtuk nélkül persze – teljeskörű kioktatást kaptam a témával kapcsolatban. A barna hajú pali ugyanis elkezdte ecsetelni a szemüvegesnek, hogy ők most vásároltak otthonra több elektromos fűtőkészüléket is a Klímaglobál Kft-től. El is kezdtem gyorsan bepötyögni az internetre, hogy lépést tudjak tartani a sztorival és még inkább értsem miről van szó. Ezen a linken: https://shop.klimaglobal.hu/elektromos_futes_217 találtam is egy komolyabb leírást, konkrét készülékekkel és árlistával együtt, így a beszélgetéssel párhuzamosan olvastam is közben, ha valami nem volt világos.

Amit megtudtam, hogy elsősorban vagy kisebb helységek, például előszobák fűtésére alkalmasak az elektromos fűtőpanelek, vagy már meglévő fűtőrendszerek mellé kiegészítésnek. Persze minél több és minél nagyobb teljesítményűt vásárlunk, annál nagyobb területet melegíthető be. Kíváncsiságból azért meglestem közben, hogy mennyi a legolcsóbb és a legdrágább készülék. Ha a legkomolyabb, 2000 Wattoshoz szeretnénk hozzájutni, akkor nagyjából 93 ezer forintba kerülne, de most ezek is akciósak egyébként, így csak 79 ezer forint lenne. A legkisebb teljesítményű, így a legkedvezőbb árú darab most 48 ezer forint, így azért látszik, hogy jelentős különbségek vannak egyes készülékek között gondolom nem csak árban, de minőségben és teljesítményben is.

A mesélő, azaz a barna hajú krapek családja például kiegészítőnek vette a hőszivattyú mellé, állítólag mellette kifejezetten praktikus lehet. A hőszivattyúkkal sem voltam nagyon képben, szerencsére a már említett honlapon, azaz a https://shop.klimaglobal.hu/elektromos_futes_217 oldalon azokról is találtam kellő információt, így érthetőbbé vált a történet. Mindeközben néha megkérdezték a kollégáim, hogy jó-e a forró csoki, de gyorsan letudtam egy „aha, finommal”, hogy ne maradjak le a mesében.

Egy minimális fizika órát is kaptunk a szemüveges ürgével, megtudtuk, hogy az elektromos fűtőpanelek gravitációs elven működnek, azaz a készülék aljában felmelegedett levegő elkezd felemelkedni, így nincs szükség ventilátorra, tehát amellett, hogy nem is hangosak ezek, még csak elkopó alkatrészek sem lesznek. Gazdálkodás és környezetvédés szempontjából is előnyösek az elektromos fűtőrendszerek. Mivel a kályhával fűtés kifejezetten ártalmas, de még a gázzal fűtés során is keletkeznek nem kívánatos anyagok, az elektromos fűtés ideális megoldás a természetnek is. Sokan gáz vagy a központi fűtés mellé választják kiegészítő elemnek az elektromost, így napközben például nem megy az egész házban izomból a meleg, hanem csak az elektromos panelek tartják kellemes hőfokon a helységeket. Mikor hazaér a család már át lehet váltani az erőteljesebb fűtésre, így tényleg csak akkor kell erre kapcsolni, amikor szükséges, ezáltal sokat lehet spórolni is, illetve védeni a környezetet.

https://shop.klimaglobal.hu/elektromos_futes_217

Ezt követően jött az igazi attrakció, barna úr ugyanis megmutatta a haverjának, hogy távolról is tudja irányítani az otthoni klimaglobal.hu-s, elektromos fűtőberendezését. Ők ugyanis wifis készüléket vettek, így wifi eléréssel távolról is szabályozható a hőfok, például a munka végén, hazaindulás előtt feljebb lehet kapcsolni, hogy melegebb legyen, mire hazaér a család. Mindegyik panel külön termosztáttal rendelkezik, ennek köszönhetően egyesével lehet őket kapcsolgatni. Ha van egy helység, amit mondjuk kevesebbet, vagy ritkábban használ az ember, akkor lejjebb kapcsolja és a többi központi szobákban találhatókat pedig felnyomhatja maximumra is akár.

Természetesen különböző típusokat különíthetünk el itt is, vannak a konvekciós elven működők, illetve az infrafűtésesek. Előbbihez tartoznak a feljebb említett elektromos panelek, illetve az elektromos padlófűtés, ezek a levegőrészecskéket melegítik fel, így a lakás fokozatosan fentről lefelé melegedik. Ezzel szemben az infrafűtéses típusok, mint például a falfűtés vagy mennyezetfűtés sugárzó hőt adnak le, így elsősorban tárgyakat melegítenek fel és ezáltal nyújtanak kellemes hőmérsékletet. Mind a négy fő típus termosztáttal vezérelhető és mentesek mindenféle károsanyag kibocsátástól.

A barna csávóéknak ugyebár fűtőpaneljeik vannak, melyekről lelkesen és egyben csalódottan is kezdett meséli, miközben már a második kávéját itta, lehet, hogy ettől pörgött be annyira. A lényeg, hogy ezeket a szerkezeteket simán fel lehet szerelni néhány csavarral a falra, ráadásul engedély sem kell hozzájuk, így pikkpakk beszerezhetők és üzembe helyzhetők. A csalódottságához a felesége járult hozzá, hiszen ő megmondta a szakembereknek, hogy felszereli simán menjenek csak, ám az asszony nem bízott benne, így nem engedte útjukra a szakikat. Egyébként, ahogy olvastam inkább a szakszerű felhelyezést javasolják, hogy biztosan jó helyre kerüljenek a dolgok. Nem nagyon kell aggódni egyébként, hogy hogyan fog az otthonukba kerülni a termék, a Klímaglobál ugyanis az országban bárhova kiszállítja azokat és fel is szerelik, legyen szó fűtőpanelekről, infrafűtésekről vagy mennyezetről.

Egy nagyjából 15 éves cégről beszélünk amúgy, mely kezdetben nevéből adódóan is klímákkal foglalkozott, de a fűtési, hűtési rendszerek fejlődtek az évek alatt, szóval ők is tartották a lépést, így tapasztalatban nincs hiány. Az elektromos fűtőpanelek között kifejezetten nagy a kínálat egyébként, bőven van miből választani, méretre, árra, vagy gyártóra szűkítve is. Nagyjából egyébként 30-50 cm magasak ezek a dolgok, ezt én magam lestem ki a honlapról, mert a csávó nem említette a sztoriban. Szóval nem egy robusztus valamiről beszélünk, így nem kell aggódni, hogy nagy helyet foglalna. Számos darabra egyébként 5 éves garancia jár, így ha valami csoda folytán meghibásodnának (melyre kicsi az esély, hiszen nem nagyon van alkatrésze ugye), akkor évekig nem kell aggódnunk, hogy újat kell venni.

Valahogy itt maradt abban a történetmesélés, a szemüveges ürge és én is kifejezetten okosak lettünk a témával kapcsolatban. Gyorsan el is telt az idő, erre a kollégáim ébredtek rá, így vissza kellett menjünk dolgozni, bár, ahogy hallottam az elektromos fűtések után a két fickó valamilyen bennfentes témára váltott, így az amúgy sem érdekelt volna. Már csak azt bánom, hogy a kávézó tulaja nem hallotta a kiselőadást, mert akkor lehet, hogy elgondolkodna valóban néhány elektromos fűtőpanel beszerzésén, hogy kellemesebb idő legyen.