Egy jó kávé mellett az autógumiról is élvezet beszélgetni

Már nagyon régóta szeretek kávézni. Először az íze fogott meg, de később szinte szeánsszá vált a kávékészítés. És mindezek mellett egyfajta társasági programmá is vált számomra, mint másnak a cigizés. Nem telik el nap, hogy ne innék egy jó kávét. Általában persze egyedül iszom a napindító kávémat, de a baráti találkozóim alkalmával mindig egy különleges kávézóba megyünk. A legutóbbi alkalommal egy török kávézóba mentem el az egyik barátnőmmel. Nagyon szeretem a török kávét, az egyik kedvencem konkrétan. Ahogy ittuk a kávét a barátnőmmel, elkezdtünk mindenféle témáról beszélgetni. Végül valahogy kilyukadtunk az autógumik mellett. Mondta, hogy mostanában nagyon peches volt, mert nagyon nem sikerült találnia egy korrekt helyet.

Végül ráakadt a MotorTire weboldalára. Először egy kicsit furcsának találta a honlapot mert megszokta, hogy folyamatosan felugró ablakokkal, hirdetésekkel teli oldalakra téved. Felüdülés volt számára, hogy itt semmi ilyesmivel nem találkozott. Ahogy mesélt a MotorTire honlapjáról, egyre inkább azt éreztem, hogy nekem is meg kellene néznem. Főleg azért mert nekem is voltak ezzel kapcsolatban már problémáim. Van egy nagyon szép motorbiciklim, ami már egy ideje porosodik a garázsban, mert nem találtam megfelelő helyet, ahol meg lehetne javíttatni. Ezért kifejezetten örültem, hogy a barátnőm felhozta a MotorTire-t.

Mindenkinek szüksége van egy megbízható szervizre

A barátnőmmel való találkozás után én is megnéztem a MotorTire weboldalát. A honlap nagyon megnyerő volt, tetszett az egyszerű háttér, a felépítése. Nagyon átlátható volt, könnyedén kiigazodtam rajta. Megnéztem a menüpontokat, és elámultam, hogy mennyire széles körű szolgáltatást nyújtanak. Foglalkoznak futómű- és fék szervizzel, olajcserével, fényszóró beállítással és számítógépes diagnosztikával. Emellett természetesen ott van a fő profiljuk a motorgumik. Korábban nem is gondoltam volna, hogy ennyire sokféle motorgumi létezhet. A MotorTire választéka minden kétséget kizárólag a legnagyobb volt, amit eddig láttam. És persze motorgumi szereléssel is foglalkoznak.

A MotorTire weboldala alapján sikerült végre megtalálnom azt a helyet, amelyik helyre tudja hozni a motoromat. Bevallom már nagyon hiányzik, hogy szeljem az utakat a jó időben. Kifejezetten tetszett az online időpontfoglalás lehetősége. Ezt egy nagyon kényelmes és praktikus megoldásnak tartottam. Ami még nagyon tetszett az a weboldal tetején található szűrő, ami alapján pillanatok alatt megtalálhatod, amit keresel. Annyira belefeledkeztem a MotorTire honlapjába, hogy észre sem vettem, hogy már vagy két órája azt böngészem. Az árakat is korrektnek találtam, amiket egy letölthető formában találtam meg a weboldalon.

Egy frissen szervizelt motorral a legjobb szelni az utakat

Még biztos, ami biztos alapon aludtam egyet a dologra. De mivel még másnap is jó ötletnek találtam, foglaltam egy online időpontot. Izgatottan vártam, hogy végre újból nyeregbe pattanhassak. A MotorTire munkatársai nagyon kedvesek voltak, amikor odaértem. Némi vizsgálódás után azt mondták, hogy bizony van mit csinálni a motorral, ezért ott tartanák. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor visszamehetek érte, illetve még egyeztettünk néhány adatot. Miután eljöttem felhívtam a barátnőmet, aki ajánlotta a MotorTire. Mondtam neki, hogy elhoztam a motoromat, hátha ők megbirkóznak a feladattal. A barátnőm mondta, hogy ő már haza is vihette a saját motorját.

Elmesélte, hogy hogyan zajlott neki a dolog. Mondta, hogy ő igénybe vette a MotorTire online időpont foglalásos lehetőségét. Az ő motorjával nem volt annyi tennivaló mint az enyémmel, ezért ő ott maradt a szervizelés idejére. Az elmondása alapján nagyon alaposak, precízek voltak a szerelők és ezért a barátnőm maradéktalanul elégedett volt velük. A MotorTire munkatársai szívesen válaszoltak a kérdéseire, beszélgettek vele a motorokról. Azt mondta, hogy nagyszerűen érezte magát, és biztos, hogy legközelebb is oda fog menni.

A MotorTire kifogástalan munkát végez

Amikor visszamentem a motoromért a MotorTire műhelyébe, azért volt bennem egy kis félelem. De szerencsére alaptalanul. Azt mondták, hogy mindent megtudtak rajta javítani, és most már kifogástalanul működik. Nagyon örültem neki, hogy sikerült rendbe tenni, mert nagyon szerettem ezt a motort. Még a nagypapámtól kaptam és nagyon nem akartam megszabadulni tőle. A MotorTire-nak hála nem is kell mostanában erre gondolnom, hiszen tökéletesen helyre pofozták. Tettek rá új gumikat is, és mindent megvizsgáltak rajta, hogy kifogástalanul működik-e.

Rendeztem a számlámat és boldogan elrobogtam a frissen szervizelt motorommal. Amikor hazaértem felhívtam a bátyámat is, hogy meséljek neki a MotorTire nagyszerűségéről. Ugyanis ő is nagy motorrajongó, konkrétan gyűjti a motorokat, sőt a motorgumikat is. Amikor meséltem neki a MotorTire-ról nagyon lelkessé vált, főleg, hogy neki is volt olyan motorja, amelyikre ráfért a szervizelés. Mondtam neki, hogy nézzen körül a weboldalukon, mert minden szükséges információt könnyedén megtalál ott.

Nagyon örültem, hogy a barátnőm ajánlotta a MotorTire-t, mert egy egészen nagyszerű helynek ismertem meg. A szolgáltatásaikkal maximálisan elégedett voltam. A legjobb minőségű anyagokkal és eszközökkel dolgoznak, a több mint 10 éves tapasztalat is egyértelműen látszik a MotorTire munkatársain. Talán mondanom se kell, hogy amióta ott voltam a motrom kifogástalanul működik. A MotorTire munkatársai nagyon segítőkészek, mindig keresik a megoldást az adott problémára. Ezt jómagam is megtapasztaltam nem sokkal azután, hogy náluk jártam.

Szülinapra motorgumi

Közeledett a bátyám szülinapja, és nekem nem nagyon jutott eszembe semmi. Végül, mivel a bátyám is motorrajongó, ellátogattam a MotorTire oldalára, hátha találok ott valamit, ami megfelelő lesz. Mivel még mindig tanácstalan voltam, felhívtam a MotorTire-t, hogy segítséget kérjek. Egy kicsit meglepte őket a kérdés, de végül azt mondták, hogy válogassak össze motorgumikat, mert nem ez lenne az első eset, hogy szülinapra veszi őket valaki. Megfogadtam a tanácsot és kiválogattam egy-egy motorgumit, amiről tudtam, hogy még nincs olyan neki. A személyes átvétel lehetőségét választottam. Hozzátartozik a honlap pozitívumaihoz, hogy a gumikról kép és leírás is van, ezzel is megkönnyítve az ember dolgát. Nekem nagyon sokat segített válogatásnál, hogy nem csupán egy név és szám szerepel az adott motorguminál.

Az is plusz segítség volt, hogy logikus kategóriákba voltak sorolva a különböző autógumik. Akár motor márka alapján, akár felhasználás alapján is rá tudtam keresni egy-egy gumira. Így, hogy nem voltak ömlesztve a termékek pár perc alatt összeraktam a kosarat.

Amikor odamentem már minden össze volt készítve a számomra, így tényleg csak fizetnem kellett. Még segítséget is kaptam a bepakolásnál. Már előre vártam, hogy mit fog szólni a bátyám a MotorTire gumik láttán. Nagy szerencsém volt, hogy találtam még olyat, ami nincs a gyűjteményében.

Amikor odaadtam a szülinapi motorgumikat a bátyámnak, elakadt a szava. Nagyon örült neki, hogy tovább bővült a gyűjteménye. Rögtön kitalálta mondjuk, hogy a MotorTire-nál vettem őket, mert pont azelőtt járt ott egy nappal, hogy én odamentem átvenni az ő ajándékát. Ezután a vicces véletlen után még felhívtam a barátnőmet, hogy elmeséljem neki, hogy mennyi örömet okozott, hogy a közös kávézásnál ajánlotta nekem a MotorTire weboldalát.