Van egy barátnőm, aki Törökországban született, de már kiskorában Magyarországra költöztek. Az anyukája török származású, éppen ezért nagyon otthonosan mozog a török konyhában is. Timi, a barátnőm, sok időt töltött nálunk, amikor kicsik voltunk. És ez fordítva is igaz. Amikor kislánykorunkban pizsipartit tartottunk, anyukája igyekezett mindig valami török specialitást főzni, hogy megmutassa, az is lehet nagyon finom, csak jól kell tudni elkészíteni. Persze azért volt mellette olyan étel is, amit ugye én otthon megszoktam, arra az esetre, ha valami nagyon nem ízlene, akkor ne maradjak éhes. Általában ezzel nem volt probléma, bár a csípőset se neki, se az én anyukámnak nem sikerült velem megszerettetnie.
Nekik van egy kávézójuk, ahova most is, felnőtt fejjel Timivel sokat járunk. Szeretem a hangulatát, és az embereket is, akik betérnek ide. Itt mindenki kedves, segítőkész, még sosem hallottam olyat, hogy vendég ordibált volna és veszekedett volna valami miatt, vagy elkérte volna a panaszkönyvet. Itt minden finom. A kávé is és az ételek is.
Múltkor, azt hiszem talán két hete volt, hogy ismét egy délutánunkat ott töltöttük Timivel. Akkor az apukája nem volt bent, neki más elintéznivalója volt, szóval az anyukája volt ott, aki felügyelte, hogy minden rendben megy-e. Nagyon jó üzletvezetők, gyakran bejárnak a kávézóba, így a személyzet sincs egyedül. És ha bármi gond felmerül, akkor ők egyből ott vannak és meg lehet beszélni mindent. Sőt, néha még be is szoktak állni a pultba segíteni, ha hatalmas a tömeg és a személyzet már nehezen bírja. Elő szokott ilyen fordulni, mert ez egy eléggé felkapott hely.
Szóval, ott voltunk Timivel a kávézóban, illetve az anyukája is ott volt. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk, mert tudtunk, hogy Timi apukája aznap biztos, hogy nem megy be. Meg kellett közösen beszélnünk valamit, mégpedig azt, hogy mit veszünk az apukájának születésnapjára. A komolyabb ajándékot már előre letudtuk, kapott egy új autós rádiót, illetve egy új üléshuzatot az autóba. Pont olyat, amilyet már régóta szeretett volna. Szerettünk volna még mellé valami viccesebb ajándékot is venni, és pontosan emiatt is gyűltünk össze így, hárman. Én előtte való nap már kutakodtam az interneten, találtam is egy oldalt, ahol vicces ajándékok voltak, gondoltam, ha már vicceset akarunk neki venni, akkor elmentem ezt az oldalt és megmutatom nekik.
Timiéknek bejött az ötletem, nézegettük is az oldalt közösen, míg ki nem választottunk Timi apukájának egy ajándékot. Vettünk neki egy párnát és egy pólót, mind a kettőn vicces felirat található. Gondoltuk, hogy ezek megfelelő ajándékok lehetnek a számára, hiszen szereti a feliratos dolgokat.
Aztán el is jött a várva várt nagy nap. Timi és az én szüleim már gyerekkorunk óta jóban vannak, így a két család közösen ünnepelt ezen a nagy napon, mint általában minden születésnapon. Reggel mi, lányok, megsütöttük a tortát. Elég nagy kellett, ugyanis mégsem két emberről van szó, hanem hatról. És az is elég nagy fejtörést okozott nekünk, hogy milyen tortát süssünk, de nagy nehezen ezt is kitaláltuk. Szóval, megsütöttük a tortát, megfőztük, az ebédet és előző nap pedig becsomagoltuk az ajándékokat is. Szeretem a születésnapokat, mert szeretek ajándékozni, és örülök neki, ha valaki örül az ajándéknak, amit tőlem kap és tudja is hasznosítani. Amikor megebédeltünk, és a tortát is már felvágtuk, megkezdődött az ajándékozás. Anyukámék külön vettek ajándékot, ők már egy hónappal a születésnap előtt megvették, viszont akkor mi még nem tartottunk sehol. Mivel nem akartuk annyival letudni, hogy akkor az összegbe mi is beleszállunk, inkább úgy döntöttünk, hogy akkor mi külön veszünk neki valamit, így lett aztán az a néhány dolog, amit már előbb felsoroltam.
Nagyon örült mindennek, és ennek mi is nagyon örültünk. A vicces ajándékok pedig aztán olyan jól elsültek, hogy a pólót azonnal felvette, a párnát pedig bevitte a hálószobába és letette az ágyra, hogy mostantól azzal fog aludni.
Miután jól kimulattuk magunkat, még beszélgettünk jó sokáig, borozgattunk egy kicsit, aztán végül nagy nehezen, de a búcsúzkodás is eljött a végén, mert hát másnap munka volt mindenkinek és mindannyian korán keltünk.