Érdekes beszélgetést csíptem el

Már 1 hete történt, de azóta is ezen gondolkozom. Ekkor volt az, hogy megbeszéltem egy barátommal, hogy összeülünk a kedvenc török kávézónkba. Mindig itt szoktunk találkozni havi egyszer, és megbeszéljük, hogy kivel mi történt. Mivel mind a ketten családosak vagyunk már, így ritkán tudjuk összehozni a találkozót. Most viszont kosarat kaptam tőle, mert a kislánya lebetegedett, a felesége pedig vidékre utazott érettségi találkozóra. Ha már elmentem, akkor úgy voltam vele, hogy kávézok egyet egyedül. A mögöttem lévő asztalnál meghallottam, hogy két férfi beszélget, és az egyik a napelem erőmű költsége iránt érdeklődik a másiknál. Hallás után nekem úgy jött le, hogy két barát beszélget, és az egyik megosztotta a tapasztalatait a másikkal. Mindenképpen fülelni akartam, mert az apósom a közeljövőben tervez napelemeket szereltetni a háza tetejére, én pedig szeretnék egy jó pontot szerezni nála. Meghallottam, hogy a napelemprojekt.hu honlapot említették.

napelem erőmű költsége

Mivel az asztalom közel volt az övékéhez, így tisztán hallottam mindent, anélkül, hogy forgolódnom kellett volna. Sok hasznos információt tudtam meg a napelemes rendszerekről. Így még hitelesebbnek is éreztem, mintha egy eladó mondaná, hisz neki a célja az, hogy én megvegyem. Viszont csak pozitívumokat soroltak fel, és a napelem erőmű költsége igen kedvező. Természetesen hosszú távon kell gondolkozni, mert úgy az igazán kifizetődő. A telefonomba jegyzeteltem is a fontosabb információkat, hogy majd kibővíthessem, és előadhassam a tudásomat az apósomnak. Nem bántam meg egyáltalán, hogy ott maradtam meginni azt a finom, török kávét.