Kicsi korom óta nagyon szerettem a kávét. Na ezt nem úgy kell érteni, hogy gyerekkoromban kávéztam is, nem voltak felelőtlenek a szüleim. Hanem a családunkban a kávézáshoz mindig is tartozott egyfajta szertartásosság. Kezdve a jó öreg kotyogós megtöltésétől kezdve a lassú lefőzésig imádtam nézni, ahogy a szüleim és nagyszüleim elkészítik minden ebéd után a kávét. Mindig olyan felnőttesnek láttam, és sok gyerekkel ellentétben nagyon szerettem az illatát is. Az is a kedves emlékeim közé tartozik, hogy a nagymamám titokban mindig megengedte, hogy megigyam a kávéscsésze alján rekedt kávét. Persze ez inkább el nem olvadt cukorból állt, mint magából a kávéból. Én mégis olyan felnőttnek éreztem magam közben, hogy ez az emlék azóta is megmaradt, amikor kávézom. Viszonylag korán „rászoktam” én is, így csatlakozhattam a szeánszokhoz. A mai napig igyekszem minden kávézást valamilyen szertartásos módon megejteni, hiszen ezek azok a pillanatok a mindennapi életben, amiért megéri élni szerintem. Mindezek alapján nem csoda, ha korán a különleges kávék szerelmese is lettem. Sokan nem szeretik, de nekem az egyik kedvencem a török kávé. Ez egy nagyon markáns és aromás kávé, és szerencsémre a barátnőm is nagyon szereti. A városunkban van egy török kávéház, ahol gyakran szoktunk találkozni. Itt meg szoktuk vitatni, hogy éppen kivel mi történt az elmúlt időszakban.
Egy ilyen alkalommal szóba került a kertészkedés is. A barátnőmnek és nekem is van egy kis veteményesünk, amit nagy szeretettel gondozunk. Hiszen nincs a házilag megtermelt zöldségekhez és gyümölcsökhöz fogható szerintem. Egyrészt nagyon egészséges, hiszen tudjuk, mi van bennük, milyen vegyszerrel lettek kezelve, másrészt a kertészkedés nem utolsó dolog a testi – lelki egészség szempontjából sem. Elmondta a barátnőm, hogy kellene neki árnyékoló kerítésre, de fogalma sincs, hogy honnan is kellene beszereznie. Mondtam neki, hogy ennél mi sem egyszerűbb, a gazdabolt.hu egy nagyon jó oldal, ahonnan be lehet szerezni mindenféle kertészkedéssel kapcsolatos eszközt. Nagyon megörült ennek, mert látszott rajta, hogy tanácstalan volt. Mondtam neki, hogy biztosan úgy is rátalálna, ha beírná a keresőbe, hogy árnyékoló kerítésre, de biztos, ami tuti, írja be az oldal címét. Jeleztem előre, hogy ne lepődjön meg, mert nagyon széles a termékek választéka, és biztosan nehéz lesz kiválasztania a megfelelő termékeket. Saját tapasztalatomból tudom.
Ugyanis én is, amikor először látogattam a honlapjukra, teljesen megrészegültem a bőség zavarától, és mindenféle dolgot pakoltam a virtuális kosaramba. Természetesen aztán rájöttem, hogy ez nem lesz túl célravezető egyrészt a pénztárcám szempontjából, másrészt logikátlan is lenne, hiszen akkor még nem voltam túl jártas a kertészkedésben. Így igyekeztem inkább higgadtan átgondolni mindent. Eszembe is jutott, hogy én is láttam árnyékolót kerítésre, és el is gondolkodtam azon, hogy megvásároljam-e vagy sem, mert nagyon jól nézett ki, és az ára sem volt vészes. Végül nem vettem meg, de mondtam a barátnőmnek, hogy neki egy próbát megérhet. Van fehér és fekete színben is, mondjuk nekem jobban tetszett a fehér. De hát ízlések és pofonok, nyilván mindenkinek más tetszik. Elmondtam a barátnőmnek, hogy az oldalon található sok hasznos funkció közül az egyik a termékek alatt található értékelési lehetőség. Itt olyanok írhatnak véleményt, akik korábban vásároltak a gazdabolt.hu-ról, és elmondhatják a tapasztalataikat a megvásárolt termékkel kapcsolatban. Én számos esetben hasznát vettem már ezeknek a személyes tapasztalatoknak, főleg akkor, amikor kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy megvegyem-e az adott terméket vagy sem. Pont emiatt minden vásárlásom után én is igyekszem megírni az őszinte véleményem, hiszen nekem is nagyon sokat segítettek.
A barátnőm kedvéért rá is mentem a weboldalra, hogy megmutassak neki minden hasznos tudnivalót a honlappal és a rendeléssel kapcsolatban. Meg is kerestük a terméket, amiről meséltem neki, és szerencsére rögtön meg is tetszett ez a barátnőmnek. Nem sokat hezitált, mondta, hogy bízik bennem és a gazdabolt.hu – ban, és szeretné megvásárolni az árnyékolót kerítésre. Mondtam neki, hogy nem kell sietni, nyugodtan nézzen körbe egy kicsit jobban az oldalon. Ha van néhány termék, ami tetszik neki, akkor az oldalon található szív ikon segítségével kívánságlistához tudja adni, így nem kell attól tartania, hogy később nem fogja megtalálni, hiszen egy helyen össze lesznek gyűjtve. Nagyon örült a barátnőm ennek a hasznos funkciónak is. Mutattam neki, hogy a jobb oldalon található kis panelban láthatja, hogy az általa kiválasztott dolog van-e raktáron, és azt is, hogy hány nap alatt várható a kiszállítása házhoz szállítással, illetve személyes átvétellel. Így az ember könnyebben tud kalkulálni az idejével. Ennél a bizonyos terméknél a kiszállításra a honlap 1-5 napot írt, a személyes átvételre pedig 1-4 napot, mert csak külső raktáron található meg. A barátnőm számára csak az előbbi jöhetett szóba, mert a gazdabolt.hu üzlete tőlünk igen messze található, és anyagilag jobban megéri rendelni. Minden szállítási költség megtalálható a Hogyan vásároljak? menüpont alatt, így ezzel is tisztán tud az ember kalkulálni, nem éri meglepetés a kiszállítás során.
Ha valami ezek ellenére sem világos, és olyan kérdésünk lenne, amit nem találunk meg a weboldalon, akkor az ügyfélszolgálat fog a rendelkezésünkre állni. Van egy telefonszám, illetve egy e-mail cím, amin keresztül el lehet őket érni, de szerintem van ennél egyszerűbb és jobb alternatíva is. Ez pedig az élő chat. Itt nem kell szerintem olyan formálisnak lenni, mit mondjuk e-mailben szokás. Egyszerűen leírjuk, hogy mi a problémánk, és sokkal hamarabb fogunk választ kapni, mint a többi csatornán. Na meg szerintem ez az ott dolgozóknak is eggyel könnyebb út, hiszen kevesebb időt vesz el tőlük. Egyszerűen csak gyorsan begépelik a választ az ügyfélszolgálat munkatársai, és mi már folytathatjuk is a vásárlást, ők pedig a munkájukat.
Itt megemlíteném még a Gazdabolt TV-t, ami szintén nagy segítség lehet mindenki számára. Érdekes módon én nem a honlapon bukkantam erre a lapra rá, hanem egyszer, amikor Youtube-on kerestem egy videót, akkor akadtam a gazdabolt.hu csatornájára. Meg is lepődtem, hogy ők ennyire haladnak a korral, de nagyon örültem neki. Végig is néztem elég rövid idő alatt az összes videójukat, mert nagyon hasznos tanácsokat hallhat az ember szakértők szájából. Ajánlottam is a barátnőmnek, hogy nézzen bele, mert én is tanultam sok új dolgot, pedig nem gondoltam volna. De hát jó pap is holtig tanul. Az ominózus török kávéházbeli beszélgetésünk óta a barátnőm is nagyon sokszor vásárolt már a gazdabolt.hu-ról. Az árnyékoló kerítésre végül nagyon bevált neki, és hálás nekem, hogy megmutattam neki az oldalt. Azóta ő is lelkesen ajánlja másoknak a gazdabolt.hu-t.