Kávézás közben lefoglaltuk a siófoki nyaralásunkat

A testvéremmel úgy döntöttük, hogy közösen szervezünk idén nyaralást belföldre. Ezt egy finom kávé mellett beszéltük meg, a törzshelyünkön, ahol mindig frissen pörkölt és darát kávét fogyasztunk. Évek óta ide járunk, ez a közös kis programunk, szinte már törzsvendégnek számítunk, amikor belépünk a tulajdonos már tudja is, hogy milyen kávét kérünk, és amikor egy új helyről érkezik kávészállítmánya, mindig felajánlja azt, hogy kóstoljuk meg, hátha váltanánk a megszokott kávénkról, és átpártolnák egy különlegesebb helyről érkezettre. Nagyon szeretjük, hogy mindig kávéillat lengi be az egész teret, amikor belépünk rögtön tudjuk, hogy itt ismét frissen pörkölt és lefőzött kávékülönlegességet fogunk inni. Arról nem is beszélve, hogy isteni süteményeket is kínálnak a vendégeik számára, mely a kávé mellé tökéletesen passzol, édes bűnözés minden termékük.

Ilyen különlegességgel talán csak a Balaton mellett találkoztunk, ezért a kávé és a sütemény elfogyasztása közben testvéremmel megbeszéltük, hogy Siófokra fogunk menni, és útközben benézünk az ottani kedvenc kávézónkba is. A szállás kiválasztása viszonylag egyszerűen ment, beírtuk a keresőbe, hogy siófoki nyaralás és már ki is dobta a találatokat. Úgy voltunk a testvéremmel, hogy mi bizony kényezteti szeretnénk magunkat, ezért olyan apartmant kerestünk, amely közvetlenül vízparton van, vagy esetleg saját medencéje. Szerencsére, a kiválasztott Siófok szállás info weboldalon, bőven találtunk olyan szállást, amely megfelel az igényeinknek.

Itt minden információt megtaláltunk róla, annyira nagyszerűen szerkesztett oldalról van szó, hogy semmi perc alatt már azon a lapfülön voltunk, ahol az apartmanokat lehet megtalálni. Rengeteg fotó, és információ szolgált arra, hogy teljes képet kapjunk a lehetőségekről.

Mi alig tudtunk döntésre jutni a testvéremmel, mivel minden egyes szállás nagyszerűen felszerelt, és kulturáltan kinéző volt. Elhelyezkedésben volt ami a Petőfi- sétányhoz volt közelebb, volt ami nyugodtabb környezetben a vízpart mellett. Siófokon, mint tudjuk, remek programok várnak minket egész nyáron, de ha éppen szétnéznénk más településen is, akkor akár hajóval is átmehetünk a szemközti partra, ahol Tihanyból beláthatjuk az egész tavat.

Amint erről beszélünk a kávénk és a süteményeink mellett, vetődött fel a kérdés a testvéremben, hogy jó, hogy remek a szállás, de vajon milyen kávézók, éttermek lehetnek a közelben, ami érdemes lehet kipróbálni. Megnéztünk néhány gasztro tippet a neten, és a szánk is tátva maradt, mert jobbnál, jobb helyeket említettek a koffein szenvedélyünk célpontjaként. Így hát nem is kellett több számunkra, még ott a kávézóban, le is foglaltuk a szállást. És már alig várjuk, hogy ott legyünk, és frissült lendülettel térjünk vissza a munkába. Ahogy a szállásunkat lefoglaltuk, pont megittuk a kávénkat és megettük a süteményünket.